think.BDPST konferencia
Az Antall József Tudásközpont a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben 2018. március 26-29 között harmadik alkalommal rendezi meg a think.BDPST – Connect to the Future elnevezésű stratégiai konferenciáját, amely a témához kapcsolódó kiállítással és egyéb kísérő rendezvényekkel egészül ki.
A jövő évi think.BDPST konferencia a jövő közlekedésére, az okos városokra, valamint a városi innovációra fókuszál.
A konferencia keretein belül megvalósuló Young Leaders’ Forum elnevezésű programra olyan 24-38 év közötti fiatal innovátorokat, kutatókat, egyetemistákat és szakértőket várunk, akik az innováció, közlekedés, autóipar, informatika, városfejlesztés, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalom- és jogtudományok területén tevékenykednek, valamint ötleteikkel, találmányaikkal és stratup cégeikkel a személyi közlekedés, városi közlekedés, urbanizáció, valamint a tömegközlekedéstől elzárt települések kihívásaira fókuszálnak.
A háromnapos esemény során előadások és workshopok keretein belül tapasztalat- és ötletcserét folytathatnak a konferencia főbb témaköreiről, emellett pedig lehetőséget biztosítunk számukra, hogy a konferencia egyes paneljein is részt vegyenek.
A Young Leaders’ Forumra 2017. január 5-én éjfélig lehet jelentkezni. A jelentkezéssel kapcsolatos részleteket a mellékelt felhívás tartalmazza.