Madách Imre tér hallgatói tervpályázat
A Városépítészetért Alapítvány, és Budapest Főváros VII. kerületErzsébetváros Önkormányzata hallgatói pályázatot hirdet a Budapest VII. kerület, Madách Imre térés Madách Imre út rendezésére.
A Városépítészetért Alapítvány, és Budapest Főváros VII. kerületErzsébetváros Önkormányzata hallgatói pályázatot hirdet a Budapest VII. kerület, Madách Imre térés Madách Imre út rendezésére.
Idén tavasszal is megrendezésre kerül a Pécsi Tudományegyetemen a karriertervezés, álláskeresés témájára fókuszáló Karrier Börze. A felkészítő programokat és a munkáltatók-álláskeresők személyes találkozásának lehetőségét összevontan, egy helyszínre és időpontra koncentráljuk, 2012. április 25-re, az Egyetem Ifjúság úti campusának aulájába.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezelőjeként új innovációs pályázati felhívásokat hirdet az Új Széchenyi Terv keretében. Az első körben öt pályázati konstrukció jelenik meg, összesen 13,4 milliárd forint keretösszeggel.
A támogatás célja:
Ösztönzés az EU7. Kutatási- Technológiafejlesztési és Demonstrációs keretprogramjában (FP7) és egyéb közös EU-s kezdeményezésekben (Versenyképességi és Innovációs, Article 185, JPI, JTI, Era-net, Era-net+) való magyar részvétel támogatása, új projektek előkészítése, nyertes EU-s kezdeményezés esetén pedig a szerződéskötés előkészítése. Gazdasági társaság önállóan is pályázahat. Piacbefolyásoló tevékenységet nem végző költségvetési szerv vagy intézménye, mely mely az FP 7 programban már koordinátor vagy projektpartner, vagy mobilitási program fogadóintézményi pályázatain koordinátor, vagy koordinációs és támogatási akciókban koordinátor szintén pályázhat, de kizárólag a benyújtott FP7 programhoz kapcsolódóan.
A pályázat célja:
Az EU-tól el nem nyert támogatási rész hazai forrásból történő pótlása- EU FP7 és egyéb kezdeményezések által támogatott K+F projektek kiegészítő támogatása.
Ernyőprojekt: több projekt halmaza. Kizárólag új projektekre, melynek keretében a.) új tudományos és / vagy műszaki eredmények, szellemi alkotások születhetnek, b) új K+F munkahelyek jöhetnek létre. Támogatás a megvalósítási időszak alatt végzett K+F+I tevékenységgel arányosan. Kötelező vállalás: vagy: K+ F létszám szintentartás, vagy K+F ráfordítások szintjének megőrzése, vagy K+F tev. üzleti hasznosíthatósága (következő két év üzleti árbevételével mérik)
A Kansai Gaidai University-vel kötött szerződés értelmében a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központja (PTE ÁOK NOK) tanulmányi pályázatot hirdet a 2013-as évre (2013. januárjától decemberig) 1 hallgató részére.
A Wekerle Sándor Alapkezelő pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására. A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásánaksegítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek működéséhez való hozzájárulás.
EUREKA_HU_12, Az EUREKA programban való magyar szereplés támogatására c. pályázat célja:
1.) magyar vállalatok piacképességének növelése, magyar szerepvállalás erősítése a nemzetközi színtéren,
2.)a K+ F és a vállalkozói szféra együttműködésének támogatása innovatív piacközeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia kifejlesztésére kerül sor
3.) nemzetközi K+F projektekben való hazai hasznosulásának erősítése.
Iparági korlátozás nincs, a pályázatok beadás április 15- május 15 között lehetséges. Felsőoktatási intézmény - kutatóhely csak vállalkozásokkal konzorciumban pályázhat.
TÁMOP 4.2.3. _12/1 KNOV Tudományoseredmények elismerése és disszeminációja pályázat fő célja:
1. a hazai felsőoktatás és a magyar tudomány eredményeinek megismertetése, elismerése és társadalmi elfogadottságának növelése, a kutatók, a tudományos iskolák, műhelyek nemzetközi elismertségének elősegítése,
2. a tudományos utánpótlás biztosításának elősegítése a tudomány és a kutatói életforma népszerűsítése által.